Usui Életének története
Az öt Rei Ki alapelve:
1. Ma és most nem táplálok haragot.
2. Ma és most nem aggódom.
3. Ma és most hálás vagyok.
4. Ma és most keményen dolgozom magamon. (meditációk naponta és elmélkedés)
5. Ma és most minden létezõ lény felé szeretettel és tisztelettel fordulok.
A régi rendszert megdőlt. A modernizáció rohamos előre tört. A történelem során Japán először kinyitotta kapuit a nyugati világ felé. A Milénium kor hatalmas változást hozott. Európában és Magyar-osztrák Monarchiában is. Nem csak az iparosodás de az újságnyomtatás és az olcsó könyvnyomtatással tömegek jutottak hozzá a kiváltság számba menő információhoz. (Napjainkban is az információ hatalmas erő lásd szoftver piac.) Megkezdődött a nyugati világ kultúra és divat irányzatok beáramlása Japánba a szociális és a politikai élet minden területén. A közemberek tudata tágult. Köztudatban megjelent a modern tudományok megismerésének kívánsága. Szinte minden ambiciózus fiatal férfi kötelezőnek érezte a nyugati könyvek olvasását. A Japán Nemzet nagy kérdése az volt, hogy mi hasznosítható a nyugati civilizációból. A vég mottója talán ez lehetne "Felvilágosodás, nyitottság és új tipusú civilizáció".
Képen a Meiji Srine azaz a császári palota bejárata. Ez talán sokak számára ismert. Több japán filmben is szerepelt. Meiji Srine.Meiji Császár emlékhelyének állitott kegyhely is itt található Tokyoban. Hogy a változások fontosságát megértsük ahhoz tudni kell ! Japán 1641-tõl 1868-ig szinte teljesen elszigetelte magát a külvilágtól. Habár a Holland Királyi Flotta és Kínai területrõl jött bevándorlok létrehoztak közösségeket, de ezek csak Nagasaki városára korlátozódtak. Átlag Japán állampolgárnak nem volt jogában még csak elhagyni se Japánt. Akkori törvények szerint egyszerűen halál büntetés járt ezért. Mint a Magyarországi feudális hűbér rendszerben. A keresztény vallás illegális volt minden Japán állampolgár kötelezve volt regisztrációra a Buddhista Templom nyilvántartásába. Az a Japán állampolgár akit rajtakaptak keresztény vallás gyakorlaton azonnal kivégezték. Még az Európai missziónárusok közül akikről úgy vélték, hogy túllépte a szigorúan kiszabott kereteket azonnal kitoloncolták az országból. Napjainkban Japán népességének körülbelül 50%-a buddhista és 50%-a keresztény vallású, elenyésző százalékot tesznek ki az előző kettőtől eltérő vallások. Ezek japán állami statisztikai adatok és Frank Arjava a reiki tüz cimü könyvében ironikusan emlitti ezeket a statisztikai adatokat. Vagyis nem minden téren pontosak.
A képen a Reiki öt alpelve Usui kézirásával egy régi tekercsrõl másolva.
Usui édesapja, Uzaemon, az új rendszer erõs képviselője és egy erőteljes új politikai vonal megvalósítója volt. Usui nagyon becsülte édesapját. Mikao maga is a nyitott nyugatiasodás megszállottja lett. Sokat utazott, folytatta a nyugati orvoslás és tudomány tanulását. Többször járt Kínában, Európában úgy, mint USA-ban is. Széles körű tanulmányokat folytatott, mint a Meiji Restauráció idejében legtöbb fiatal Japán üzletember és diák. A tanulás és megismerés ma is japán egyik legfontosabb taktikai fegyvere. A cél azonos: minél jobban megismerni a nyugati kultúrát, életvitelt, gazdasági berendezkedést, nyugati modern orvoslást, tudományokat, valamint minden olyan dolgot amit hasznosítani lehetett az iparosodó Japánban. Kyoto és Tokyo a keleti világ jelentős iskoláit és könyvtárait mondhatta magáénak. A keleti világ legnagyobb kultúr és egyetem városainak számítottak. Itt kötött Usui jó ismeretséget illetve barátságot keresztény missziónárusokkal akik Harvard és a Yale egyetemeken orvosi szakon tanultak.
Képen a Saihoji Templom Ebben az időben Japán megnyitotta kapuit a nyugatról érkező missziónárusok számára. Nagy része Katolikus és Protestáns volt. Szervezetüket Japán három különböző területén alapították meg. Ezek egyike volt Yokohamában, amit John Ballagh kitűnő szervező munkája jellemezte. (A név hallatán lehetett magyar származású is, de erre nincs adat.) Õk Yokohamában elindították a gyógyítást és a nyugati általános orvoslást alkalmazását.
A nyugati kultúra terjesztésében Yokohamai Misszionárus nemsokára vezető szerepet töltött be. 1872.-ben megalapították itt az első "Japán Keresztény Templom"-ot.
Ugyan ebben az időben, Neesima nevű japán úriember visszatért az USA-ból, ahol Õ keresztény hitre tért. Majd 1876.-ban Kyotoban megalapította a "Doshi-sha" nevű iskolát. Ez azért fontos adat mert köztudomásúlag Japán Buddhizmus legerõsebb fellegvára Kyoto volt. Doshi-sha teológiai szemináriumokat szervezett. Doshi-sha szellemi szlogenjét talán így lehetni mondani: Az Ideák Egyesítése. Később 1880.-ban, Dhosi-sha meghonosította és beillesztette a japán rendszerbe a Liberális Teológiát. Meghívta vendég előadásokra az Unitárius Missiónárusokat Amerikából. Ez az egyetem, később az egyik legfókuszáltabb pont, ahol a misszionárusok szemináriumokat tartottak valamint keresztény bölcsészetet oktatták.
A képen a Császári Botanikus Kert részlete.A fiatal generáció nyitottan fogadta a Darwinizmus elméletét és más új tudományokat. Mivel Usui maga is széles körű képzettséggel rendelkezett a teológia és a tudományok terén, így e közös érdeklődési pont még jobban összehozta Öt a missziónárista tanárokkal. Valószínűleg több előadást is meghallgatott - és bizonyosan felkérésre, Õ is tartott előadásokat. De Usui sajátkezű feljegyzéseiből tisztán kitűnik , hogy nem vette fel a keresztény vallást, és nagyon szkeptikusan fogadta a katolikus doktrínákat. Sajnos napjainkban se állították vissza a biblia eredeti szövegét. iu. 475. Konsztantinus császár parancsára a mai katolikus bibliát jelentősen megcsonkították. Több részt is ami véreskezű hatalomnak nem megfelelőnek tartott egyszerűen megsemmisítették. Úgymond "nehogy zavarja az átlag emberek gondolkodását" címszóval. Ezek között például volt Jézus beszéde az inkarnációról és újjászületésről. A császár és felesége parancsára rengeteg haladó szellemű magas hivatalu egyházi személyt gyilkoltak meg. Még magát a Római Pápát kényszer alatt rávették a dokumentum elfogadására. Máig nem értem hiába kerültek elő a holt tengeri tekercsek és a Perui kéziratok a katolikus egyház beígért reformait mindmáig nem vitte végbe.
Bár II. János 2001. január elsején beszélt jelképesen a most végbemenõ feltámadásról, de kétve hiszem, hogy ez minden ember számára érthetően lett-e megfogalmazva. Hisz azért van túlnépesedés a földön. Minden olyan lény aki valamikor itt élt a földön most lehetőséget kap arra, hogy tegyen valamit a lelkek előbbre jutásáért. A közelgő dimenzió váltás felemelkedést jelenthet. Kilépést az újjá születés körforgásából. van a föld nevű bolygó történelméhez. Drunvalo Melchidezek ír errõl bõvebben az "Élet virágának titka" című könyvében.
A Császári Botanikus Kert:
A kurama-hegy a tengerszíntől számítva kb. 570 méter magas 12 kilométerre van a Kyotói Császári Palotától. Autóval vagy vonattal is megközelíthető, ami úgy 30 perces utat jelent Kyototól.
A Kurama Templomot iu. 770-ben építették fél úton, a hegy emelkedőjén helyezkedik el. Az eredeti épületet tűzvész pusztította el. Az épület végső restaurációját 1971-ben fejezték be. Eredetileg a templom a Tendai Buddhista Közösséghez tartozott, de 1947-tõl az újonnan alapított Kurama-Kokyo Közösség használatába került.
Usui fiatalon megnősült. Kezdetben Kyotoban élt feleségével Sadako Suzukival, fiával Fujival aki 1907-ben született és kislányával. Üzletemberként tevékenykedett és vállalkozásai változó szerencsével sikerültek. Egy időben komoly üzleti csapás érte, de az erős kitartás és a dolgokhoz való pozitív hozzá állás átsegítette ezeken a nehéz időkön. Folytatta spirituális Önképzését. és létre hozta a "Rei Jyutsu Ka" nevű spirituális csoportot. A csoport központi székhelye az észak Kyotonál lévõ Kurama-yama nevű szent hegyen volt.
A Kurama Templom A hegyen van egy antik Buddhista Templom, Kuruma-dera magaslaton van egy nagy Amida Buddha szobor és más műemlékek ami része a Japán Nemzeti Kincsének.A templom ez időben a Tendai vallási felekezethez tartozott és iu. 770-ben építették. Maga Kurama-hegynek erős energia kisugárzása van. Bizonyos pontjaira rendszeresen jártak imádkozni és meditálni bölcsek, szerzetesek és még maga a Japán Császár is. A templomot és környékét ma is eredeti állapotában őrizték meg. 
Meredek lépcsők vezetnek fel a hegytetőre A hegy maga is spirituális szimbólumként szerepel. A templomtól lefelé menő lépcsőket követve közel van az a hely ahol általában meditálni és imádkozni szoktak. Közelben van egy vízesés is ahol az elmondások szerint Usui maga is meditált.
Ez időben (kb. 1900) Kyoto egész környékén kolera járvány pusztított, ami Usuit is megfertőzte. Súlyos beteg lett. Halál közeli élményében víziót látott megjelent előtte Mahavairocana Buddha (a Nagy Központi Buddha) és instrukciókat kapott tőle.
Ez a látomás annyira nagy benyomással volt rá, hogy életében egyfajta értékrend változás történt. Teljes életét befolyásolta. Szinte minden idejét Buddha ezoterikus gyógyító tudományának felkutatására fordította és főleg az érdekelte a kézrátétes gyógymód, amiről szinte a világ minden részén hallottak, de nem volt senki aki azt szinte minden ember számára elérhetően tanította volna. Mikor kigyógyult a halálos betegségébõl, családjának és a család papjának beszámolt látomásáról és halál közeli tudatváltozásbeli élményérõl. Õk teljesen értetlenül és hitetlenül fogadták megvilágosodás béli élményét. Elég mulatságos volt, mert a Tendai (olvasd: Tendaj) pap valósággal ütlegelve kizavarta õt a templomból.
Kinone Michi, a sétány egyik legmagasabb pontja a Kurama-hegyen. Cédrusfa gyökerei gyönyörü mintázatot formáznakVégül is, hogy választ találjon vízió béli élményére Usui végül is találkozott Shingon Bonze-val. Aki megállapította, hogy Usuinak hatalmas spirituális adottsága van. Majd tanítványává fogadta Usuit. Usui praktizálni kezdte Shingon Buddhista vonalat. Ez családját olyan nagyon felháborította, hogy kiközösítették a családból
. Úgy értékelték mintha ezzel a magatartásával elárulta volna a szent hagyományokat amit a családja tiszteletben tartott. S, mint tudjuk a Japán kultúra és a japán erkölcsi szokások igen eltértek a nyugati nyitottabb vonaltól. Ettõl a naptól fogva családja nem beszélt vele. Leányának visszaemlékezése szerint ( aki igen szerette apját) Usui felesége oly annyira megharagudott rá, hogy nevét még csak kiejteni sem lehetett a házban.
A Sahoji Templom bejárata utcai oldalról
Bejat melett a nagyharang
külömbözö hitü szobrok jól megférnek egymás melett
Mikao Usui rengeteg időt szentelt ezután praktizálni az új fajta tudat változással szerzett spirituális meditációknak és elkezdte gyűjteni a különböző Buddhista tananyagokat. A gyakorlatban nem csak tanulta a különbözõ Buddhista gyógyító technikákat hanem több régi eredeti tekercs gyűjtésébe is kezdett. Mivel kitûnő politikai és akadémiai kapcsolatai voltak így jelentõs gyûjteményre tett szert igen rövid időn belül. Több országból származtak a kéziratok, melyek között nagy mértékben Tibeti eredetűek is szerepeltek. Ezek között volt taoista és tibeti Qigong technikája is.
Kyotoban több nagy terjedelmű Buddhista könyvtár és kolostor volt. Usui kutatásait ezekben is folytatta. Kyotoban véletlenül ráakadt a "Lightening Flash" tantra egy példányára. Úgy érezte ez egy fontos volt számára. Az elmondás szerint a szöveget Kobo Daishi /Kuikai A Shingon Buddhizmust alapítója hozta Japánba.
Usui több évig gyűjtötte, tanulta és gyakorolta ezeket gyógyító mantrákat. Aminek következtében maga is gyógyító és meditációs mesterré vált. Közeli barátja Watanabe Kioshi Itami aki Usui Buddhista tanárának fia volt nemsokára egyik legjobb tanulója lett. Idõvel a tanításokat követve Usui megbecsült tanárrá vált ezen a téren Watabane számára. Rendszeresen találkoztak és Usui a gyűjtéséből álló tanításokat adott neki. A tanítások központjában a gyógyítás állt és ezek közül is csak a leghatásosabb eljárásokat kiemelve. Figyelemmel követték a betegségek kiváltó okait és ezt figyelembe véve pontos gyakorlatokat dolgoztak ki magára a gyógyításra és a lelki gyógyításra is. Usui korának kimagasodó személyiségévé vált e téren. A szociális normák kiszélesítését szorgalmazta ami korának kényes pontja volt ezen a téren igen radikális változtatást akart. Usui hitte, hogy vallási felekezet figyelembe vétele nélkül minden egyes állampolgárnak joga kell, legyen ezeknek a gyógyító rendszerek elsajátítására és használatára. Megakarta találni a módját annak miként lehetne ezt a tudást a leggyorsabban tanítani, és átadhatóvá tenni mindenki számára a lehető legegyszerűbb módon. Fogadalmat tett magának ha megtalálja a módját e módszerek gyors átadására azt mindenkinek tanítani fogja függetlenül attól akármilyen anyagi vagy társadalmi illetve bármilyen valláshoz is tartozik a személy.
1914-ben szokványos 21 napból álló meditációt végezte Kurama-yama hegyen amikor megvilágosodott és megtalálta választ a gyógyítás új módjára. Megvilágosodásának élménye által mint egy áthozta az energia gyógyítás pontos módját erre a dimenzió szintre. Ezt az új energia gyógyítási rendszert õ REIKI-nek nevezte el. A Japán szó összetétel REI szava aminek több értelme is van Istent, Univerzumot, lelkét, vagy misztériumot jelképez, a KI szó pedig energiát jelent.
Nagy Buddha Kamakurán: Először ezt az új gyógymóddal barátait kezelte. Aztán elkezdte tanítani ezt az energia csatornázási formát Kyoto szegény negyedében. Ez időben Kyotoban több egyházi szervezet tartott fenn segély helyeket, ahol a hajléktalan koldussorban tengődő embereknek mind étkezési mint orvosi segítséget kaphattak. Usui nagy segítő készséggel kezelte a hozzá segítségért fordulókat és tanította az új energia csatornázási módszert azoknak a személyeknek akik nyitottnak bizonyultak a Reiki gyógyító hívatás iránt. Otthonában mint egy hét évig kezelte és tanította az embereket. Város több részében is előadásokat tartott az új gyógyító rendszerről és bemutatta alkalmazását is. Mindez lehetőséget adott számára is, hogy alaposan tanulmányozhassa a Reiki gyógyító energia hatását különböző betegségek kezelése közben. Valamint jegyzeteket készített az általa tapasztalt gyógyulásokról. Később mind az összes információt összesítve és a lényegét kiemelve megírta Reiki kézikönyvét az "Usui Hikkei"-t . A könyv gyógyító fejezete mellett számára fontos spirituális vers gyűjteménnyel is kiegészítette. Amelyek Meiji császár és más jelenős költők ezoterikus költeményeit tartalmazta. Meiji császárt Usui igen nagyra értékelte nem csak mint költőt hanem elsősorban a politikai téren véghezvitt hatalmas munkája miatt is.
Mindemellett az érdeklődők száma folyamatosan nőt. Usuira jellemzõ volt, hogy gyógyítási rendszerén folyamatos finomításokat végzett minden jelentősebb észrevétele után. Innen ered talán a Reiki történelem során újra meg induló tagozódása is. A gyógyító Reiki mesterek nagy csoportja bizonyos egyéniséget képvisel a maga csoportjában. Reiki a kornak megfelelõen kezelési stílusát tekintve is változott. Az Usui alap kézállások ötről folyamatosan változtak. Hajasi már más kézállásokat is beiktatott úgyszintén Takata asszony. Mind ez a mai korra is igaz én már Benedek M. Diana mesteremtől talán a Barbara Ann Brennan "Gyógyító kezek" című könyvéhez hasonló kézállásokat tanított. (Diana nem csak Reiki mester hanem Bioenergia Magiszter és minden dimenzió szinten tisztánlátó volt.)
1922-ben Usui Tokyoba költőzött mert hivatali állást kapott, Pei Qotoushin miniszterelnök személyes titkáraként dolgozott körülbelül 1924-ig. E mellett Tokyo külvárosában Harajukuban megnyitotta első hivatalos Reiki gyógyító központját. Itt tanuló csoportokat szervezett és a Reiki energia átadás rendszerét oktatta, ami magába foglalta a Buddhista Ezoterikus Metódokat is. Japánban a Reiki tanító mestert shinpiden-nek hívják. Számos tanulónak köztük Watanabe Kioshi Itaminak is Usui átadta a Reiki teljes beavatási rendszerét és meditációs technikáját. Õ már Kyotoban is Usui tanítványa volt. Watanabe volt az a személy akire Usui halála után ráhagyta az összes jegyzetét és az Usui által kollektizált Buddhista Tantra tanításokat. Később Mr. Yoshiharu Watanabe maga is székelő elnöke lett az Usui által megalapított Usui Gakkainak. A szervezet Takata történettel ellentétben mai napig is működik. Bár megjegyezve a Nyugati ember számára szinte 1990-es évekig szinte elérhetetlennek számított. Japánban lévő vonal elzárta magát a külvilágtól. Kissé hasonlónak tűnik Tibet történetéhez. A szűk körben őrzött tradíciók bizonyos esetekben könnyen eltűnő félben lehetnek. Viszont az idegen beavatkozás hatására mintegy újra fellendülve nyitódik a világ felé.
A következõ grafikonon látható az Usui Gakkai soros elnök listája:
Mr. Mikao Usui
- 1865-1926
Mr. Juzaburo Ushida (Gyuda) Ellentengernagy Admirális (Shouja) Usui által avatott tanító
- 1865-1935
Mr. Kan'ichi Taketomi Ellentengernagy Admirálisl (Shouja) Usui által avatott tanító
- 1878-1960
Mr. Yoshiharu Watanabe Iskolai Tanár, Usui által avatott tanítói
- 18??-1960
Mr. Hoichi Wanami Navy Vice Admiral (Chujou) Usui által avatott tanító
- 1883-1975
Mrs. Kimiko Koyama 1998.jan. 17.-én tisztségérõl lemondott Taketomi Mester által avatott tanár
- 1906-1999
Mr. Masaki Kondoh 1998. jan. 17-tõl elnõk Egyetemi Professzor Wanami mester által avatott tanár Mr. Makino a helyettes elnõk
nincs adat
Usui több külön szervezetet is alapított. Első és szélesebb körül a "Reiki Society Usui Kai" majd 1922-ben megalapította az "Usui Reiki Ryoho Gakkai"-t. Míg az Usui Kai az általános Reiki gyógyítók szövetségének lehetne inkább nevezni. A Gakkai volt az Ezoterikus orientáltságú szervezet ami magába foglalta Usui gyógyító és speciális meditációs technikákat is. Úgy tudni Hajasit kivéve az összes Shinpiden az Tanító Mester tagja volt a szervezetnek. A Reiki történetét végig követve úgy tűnik nem véletlen ez a dolog se. Mintha Usui jól látta volna, hogy Hajasi az a Mester aki az egész nagyvilág számára elérhetővé teszi idõben a Reiki Gyógymódot. És ez volt Usui egyik legnagyobb kívánsága, hogy a föld bolygó minden emberének lehetõsége legyen alkalmazni ezt a hatásos gyógymódot.
Usui soha nem nevezett ki Nagymestert vagy ennek megfelelő címet. Ez már csak napjainkban indult Philis Furomoto vonalán. Itt Finnországban is pár Reiki mester használja ezt a megnevezést, mert ugyebár oly szépen hangzik. Valójában nincs minőségi jelentősége csak elnevezés.
Még pár adat arról .akit Usui tanári szintre avatott: Mr. Takeuchi, öt buddhista nővér akiknek neve még ismeretlen, Kozo Ogawa. Ogawa Shizuoka városban nyitott gyógyító központot. Õ volt az a személy aki legaktívabban részt vett mint szervező és adminisztrátor az Usui Kai-ban. Munkásságát rokona Fumio Ogawa folytatta.
!922-ben Usui megalapította a következő Reiki szervezetet amit "Usui Shiki Reiki Ryoho Gakkai-nak nevezett el. Ennek a szervezetnek Õ volt az első elnöke. A szervezet azokat fogta össze akik az Usui Reikit gyakorolták és tanulták. Ez az a szervezet ami jelenleg is működik.
Lásd Az Usui Gakkai Elnökei táblázat.
1923 szeptember 1. Tokyo és környékét hatalmas erősségű földrengés rázta meg. Tokyo központi részét szinte porig rombolta a földrengés és a megmaradt romokon még a tűzvész is végigsöpört. Több mint 140 000 ember halt szörnyet. Ebből körülbelül 40 000 ember a tornádóként végig söprő tűzvészben.
Ez a tűz Tokyo központi részéről kiindulva végig söpört a város nagy részén. Közismert helyről indult ki a városi kifőzde negyedből, ahol a dolgozok és a hivatalnokok nagy része ebédelni járt. nem nehéz elképzelni a zsúfolt sikátorokat ma is jó néhány Bankoki filmben látható hasonló típusú étkező illetve kifőzde utcák.
A faházak mint a gyufaszál úgy kaptak egymás után lángra, férfiak, nők, öregek és gyermekek ezrei lelték halálukat a gyilkos lángokban és a fojtó füstben. A rombolás szinte leírhatatlan volt. Körülbelül 3 millió ember maradt fedél nélkül. Mintegy 50 000 ember sérült meg súlyosan. A teljes ivóvíz és a szennyvíz elvezető rendszer megsemmisült. Közel egy éves feszített munkába került a károk teljes helyre állítása.
Feljegyzésekből tudjuk Usui szinte keveset pihenve éjjel nappal járta a város minden részét próbálta a tőle telhető legtöbbet segíteni a szenvedőknek. Nem csak mint gyógyító, de mint szervezőként is kitűnő munkát végzett. A későbbi időkben az önfeláldozó magatartásáért a Meiji Császár kitüntetésben részesítette munkájának elismeréséül.
A katasztrófa következményeként Usui és barátai klinikát nyitottak a tűzvész sérültjeinek. De a klinika szinte azonnal túl kicsinek bizonyult figyelembe véve az ellátásra szorulók számát. Ezért Õ azonnal 1924 februárjában Tokyo melletti Nakano városban megszervezte második gyógyító központját. Gyógyításainak híre gyorsan terjedt az egész országban, nemsokára az ország több részéről is meghívásokat kapott hogy tanítsa módszerét. De talán sokakban megbotránkozást is keltet a korhoz képest túl széleskörű látásmód ahogy módszerét tanította. Sokak számára a tudatról tartott előadási szentség törőnek tűntek. Vitathatatlan Mikao Usui nagy lépéssel megelőzte korát.
Munkásságáért még életében a "Kun San To" nevű kitüntetést kapta a Meiji Császártól ami Japánban nagyon magas kitüntetésnek számit magyar megfelelője talán "Birodalmi Díszdoktor" lehetne. Ezt a kitüntetést csak nagyon különleges életmunkásságért adományozta a császár. Ezt követően híre még jobban terjedt. Régiókból több természetgyógyász és gyakorló orvos is részt vett előadásain és tanfolyamain.
1924-ben a Reiki önfejlesztő és lélek fejlesztő hatásáról tartott előadás sorozatot, valamint válaszolt a hallgatók mindenfajta kérdésére igen széles témakört felölelve. Tanítványai közül két személy kiemelkedett gyors fejlődést mutatva:
Egyik volt Toshihiro Eguchi akit 1923-ban képezett Usui. Eguchi maga is több ezer embert avatott be a Reiki energia gyógyító rendszerébe és Õ volt az a tanár aki Usui halála után a Gakkai soros elnöki tisztét is betöltötte.
A másik tehetséges tanítvány Chujiro Hayashi volt. Õ 1925-ben tanult Usuinál. Tanulmányait csak egy évvel Usui halála elõtt fejezte be. Usui körülbelül éves tanulmányi idő alatt tanította ki mester tanítványait. Az Õ idejében még nem volt részekre illetve fokozatokra osztva a reiki oktatás. Ezt csak követői Hayashi 3 részre osztotta a tanítást ugyanezt a rendszer terjedt el nyugaton is Takata asszony tradicionális vonalán. Míg Japánban későbbiekben 6 fokozatra osztották a reiki tanítását. Azt hiszem erre az eltérésre a keleti és a nyugati világ gondolat felépítési rendszere is szükségessé tette. Jó példa erre Ole Nydahl nyugati tibeti láma magyarázata miszerint racionális nyugati gondolkodásunk amit a nyugati iskolákban belénk vertek bizonyos téren spirituális fejlődésben is sokat segít. Magyarul koncentráló képességünk és matematikai logikus képességünk a tibeti emberekhez képest jobb. Ezt talán az is jól szemlélteti, hogy bizonyos megerősítő mantra gyakorlatok jóval kevesebb ismétlése is nagy hatású és gyors változást hoz a nyugati emberekben.
Hayashi nem volt buddhista családból származó. Talán az elsők között volt azoknak a tanulóknak akik elõtte nem gyakoroltak buddhista meditációs technikát. Itt talán megemlíteném, hogy a tibeti buddhizmus is ugyan vallásként tartják számon azonban inkább életviteli formának lehetne inkább jellemezni. A Buddha szó maga megvilágosodott embert jelent, tehát a gyakorlatok célja elérni a megvilágosodást, mint a Reikiben. Tehát az univerzumot nem mint felettes isteni elérhetetlenként értelmezik hanem mint minden ember számára elérhetõ teljességet. A megvilágosodás olyan különleges tudati állapot amikor tudat és energia burkunk (aura) oly széles, hogy átfogja szinte minden lény és létforma beleértve az élettelen dolgok tudatát is. Valamint azonnali kapcsolat minden lénnyel. Akik ezt elérték mind azt mondják egyúttal a legnagyobb örömet gyönyört hozó érzés.
Hayashi bár keresztény volt nagyon nyitott volt minden irányban, különösen érdekelte Usui tanítási módszerei. Usui nagyon hamar átadta tudását Hayashinak. Nemsokára Hayashi felhasználva a tanultakat önálló gyógyító helyet nyitott Tokyoban. Õ volt az elsők között aki reiki kezelésnél alkalmazott kézállásokat a saját tapasztalatai alapján megújította. Kidolgozott egy fekvő betegek kezelésére leginkább alkalmas kezelési rendszert. Õ használt először több kezelő személy a beteg gyógyításánál, így próbálta a beérkező gyógyító energiákat maximálni a kezelés során. Hayashi már elkezdett kidolgozni egyfajta nyugati stílusú időrendi megosztást a reiki fokozatok között. Amíg Usui az intuíciója alapján gyorsan avatott embereket akár a tanári szintig is addig az Õt követõk a biztonság érdekében nyugati iskola rendszert állítottak fel. Talán azt lehetne mondani vettek egy biztonságos hosszabb idejü tanítási rendszert, amivel kevesebb lehetőség van a hibákra. Ez talán az is kiváltotta, hogy manapság napjainkban is nyugaton sok olyan reiki tanár van akik kevésbé hagyatkoznak intuíciójukra mivel ettõl elszokott a tudatuk a nyugati iskolák mintájára. Hayashi 3 hónap után avatott második fokozatra. A mesteri fokozatot az egyes reiki beavatástól számítva kb. egy évre adta, majd a tanítvány elsõ egyes fokozatú tanfolyamáig ahol már a tanítvány avatott már két év volt a reiki egyes fokozattól számítva. Azok a tanítványok akiknek nem volt módúkban fizetni a tanulásért a két éves idő alatt a hét hat munkanapjából egy napon 8 órás kezelõi munkával kellett, hogy fizessenek Hayashinak. Ami akkoriban elég elfogadott dolog volt.
Usui nagyon gyorsan teljesen lekötötte a reiki oktatás amit az ország különböző részeiben tartott. Beutazta az egész országot, hogy tanítsa a reikit ami az idõben nem éppen bizonyult könnyő dolognak. A nagy, fárasztó utazások nagyon megviselték Usuit tanácsok ellenére folytatta munkáját nem kímélve egészségét. Aminek következményeként hamarosan kisebb agyvérzést kapott. Majd később előre megérezte halála közeledtét. Így egy napon Tokyoi irodájában összeszedte összes addig gyűjtött könyveit és iratait beleértve a reiki tanítási feljegyzéseit is beletette egy nagy faládába. Az iratok között voltak azok a feljegyzések is amikben a különleges buddhista meditációs és más titkos gyakorlatokat tartalmaztak. A gyűjtemény legjobb barátjának és tanítványának Watanabenek adta. Ezt követően visszatért nyugat Japánba tanítani. Végezetül 1926 március 9.-én Fukuyamában halálos agyvérzést kapott. Mikao Usui 62-dik életévében eltávozott, de emléke a világ sok pontján máig él. Szeretete mindmáig érződik képén. Próbálja mindenki ezt a szívszeretet energiáját magáévá tenni. Meditáljatok a képpel energetizálva van. Azt hiszem személyisége jól érezhető mindenkinek.
------- Mikao Usui élettörténetének VÉGE --------
Sokakban felmerül a kérdés akkor Takata mester miért változtatta meg Usui élet történetét? Számomra úgy tûnik nagyon egyszerű a megoldás. Fontos újra a történelmi háttér és emberek ismerete. Takata asszony nagyszerű éles látását bizonyítja, hogy előre látóan meg változtatta a Reiki történetét. Az idő a II. világháború után van. Amerika egyik legnagyobb háborús ellensége Japán. Bár Takata mester amerikai állampolgár volt tudjuk sok időbe telt mire az amerikai köztudat felül tudta magát tenni a háborús idegen gyűlöletén. Azzal, hogy ki lett jelentve a II. világháború előtt kihalt a mesteri ág Japánban, ezzel mintegy olyan érték is képződött az emberekben mintha csak USA-ban lehet elérni ezt a tudást, így vált a Reiki Amerikaivá. Sokan gondolják ez nem jelentős dolog, de erre csak azt mondhatom országokat csak lakva lehet megismerni és ez Nyugat Európára is érvényes. Másik fontos változtatás Usui keresztény szerzetes lett. Hát egy keresztény és vallásos Amerikában valószínűleg kevésbe népszerű lett volna az a gyógymód amit egy Japán szamuráj alapított és ráadásul "gyanús" buddhista meditáció technikákat használ. Ráadásul ha végig nézünk az Usui születési helyének megváltoztatása is fontos volt. A dolog olyan jól sikerült, hogy Amerikából elindult több Usui életét felkutató lelkes kutató arra az eredményre jutott Dr. Mikao Usui nevû személy nem is létezett a Japán történelemben. A teljes igazságba csak kevesen lettek beavatva. Valószinüleg köztük volt Barbara Ray aki a Radiance Technic vonal megalapítója volt. ( Diana vonala is ez volt ) Ezt a vonalat a többi ágnál sokszor magasabb nívójúnak tartották. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a beavatások ugyan azok. Azonban a tanítás során egyik legszélesebb nyitottságu magas ezoterikus tanításokkal bíró vonalként lehet jellemezni.
Usui, Buddha és mégis Jézus. Olyan sok szó eset a buddhizmusról a Reiki történetében, hogy egy számomra fontos észrevételről szeretnék még szót ejteni. Beavatásoknál több esetben tapasztaltam sokaknak megjelenik Jézus a kereszten majd lelépve róla egyesül a beavatottal. Sokan össze tévesztik az univerzum krisztus energiáját magával Jézussal mint személlyel. Viszont tudni kell mikor a szívszeretet az a Krisztusi energia megjelenik a beavatásoknál nálunk Magyarországon is az emberi tudat a számunkra érhető formában vetíti ki a leérkező energia képként.
És most kell kitérnem egy fontos történelmi dologra Usuival kapcsolatban. Jézus születésével lehozta a föld bolygóra az Univerzum szívszeretet energiáját és ettől fogva egy új energia minőség jelent meg nem csak a föld, de az emberek aurájában. Ezzel a föld bolygónk történetében a lélek fejlődésének új kora vette kezdetét. Sajnos ennek az energiának kiforrása történelem folyamán mintegy elveszendőnek tűnt. Ha körülnézünk a mai világba a helyett, hogy a dimenzió váltás küszöbén a szív csakra szintjén élnénk jellemző a nagyvilágra a "megfeneklés" az erő csakra szintjén. Az elmúlt években is mintha egyfajta mindenkin keresztül gázoló önős érdeket követő személyiség típus növekvő félben volna van a nagyvilágban. Usui mintegy újra megerősítette a Krisztusi energia részvételét az hétköznapi emberek életében. Úgy gondolom még eltelik egy kis idő mire sok ember rádöbben Usuinak erre a földtörténetében fontos szerepére. Valamint Japánban is ez időben nyitódik ki az emberek figyelme talán még jobban a történelmükben szinte elfelejtett Reikire rendszerre és felfedezõjére Dr. Mikao Usuira.
A Kwan-on Buddha szobor a Ryozen-Kwan-on-nál.
Fuji hegy méltósággal uralja a tájat
A Todaiji Nagy Buddha Templom , a világ legnagyobb faépítménye.
Felhasznált forrás anyagok írói: Andrew Bowling , Rev. Dr. Asunam J. Pope , Bunny Sjogren, Jane Mutti ,Richard (Rick) Rivard és inpiráció Mikao Usui.
Használd otthon szabadon. Más nyomtatási jog fentartva!