A MerKaBA
meghatározása
MerKaBa szó szerinti
fordításban szekeret jelent héberül. Az ősi Egyiptomban (a 18-dik
dinasztia idején) jelentette MER= forgó fény mező, KA= szellem és
BA= lélek.
A MerKaBa egy energia mező amely az
körül létezik aki a feltétel nélküli szeretet terében van és szintén létezik
minden élő körül az egész univerzumben.Amikor a MerKaBa aktivizálódik az adott
személy körül akkor teljes védelemben van az adott személy az univerzum
szeretete által.A MerKaBa meditáció lehetőséget ad a mély spirituális
fejlődésre. Egyensúlyba kerül az összes csakra
működése és az egyént a tökéletes szinkronizált agyműködéshez segíti. A jobb
agyfélteke, vagy az érzelmi aspektusa az agynak, tudja
hogy lehetséges a felemelkedés. A bal agyfélteke a másik oldal, a
logikus dolgokkal és a lineáris idővel számol illetve dönt és szkeptikus marad
a felemelkedés lehetőségével kapcsolatban.A MerKaBa tanítás alapja a szent
geometria, ezáltal elcsitítja a bal agyfélteke kételkedő természetét.A
meditáció magában foglalja a pránikus lélegzés technikáját amely által élet erő
energia közvetítődik a testbe megegyező módon ahogyan a delfinek és bálnák
lélegeznek.
A felemelkedés eszköze
Mit jelent pontosan az
amikor arról beszélünk, hogy a MerKaBa a felemelkedés eszköze? A MerKaBa
meditáció által megértjük hogyan működnek energiáink és visszatérve a
forráshoz, szent teret alakíthatunk ki magunk körül szeretettel és örömmel
megtöltve.A MerKaBa szó szerint egy erőtér amely körül vesz minden élőt és
aktivizálódik amikor a feltétel nélküli szeretet állapota fenn áll. Az emberi
test esetén az aktivizálódás , hogy a bonyolult
energia mező kiterjed a test köré egészen 16-17 méter átmérőjűre és alakja
ilyen lesz.Ezen meditáció által megértük mi is ez az érzés és segít
energiáinkat újra rendezni hogy megtarthassuk a magasabb rezgését a szeretetnek
a mindennapokban. Rendkívül erőteljes ezen meditáció és ezért szükséges
legfőképpen hogy a szeretet legyen mindig az
előtérben. Amint felerősödnek a szív energiái akkor az
egyén megtalálja azon magasabb energiákat amelyekre mint az 5.-ik dimenziós
térre hivatkoznak. Így a gondolatok ( és a félelmek is) sokkal gyorsabban
létrejönnek amikor az aktivált MerKaBá-ban van,amely jelenti egyben azt is hogy
felelősséggel kell lenni azzal kapcsolatban hogy mit gondolunk ezért szükséges
hogy tiszták legyenek gondolataink és cselekedeteink mindenkor.A kifejezést
'felemelkedés' széleskörben használják különféle szövegkörnyezetben.Azonban a
MerKaBá-val kapcsolatosan az alábbiakat jelenti:
Sokan azt hiszik a felemelkedés
szószerinti elszakadást jelent a földtől azonban sokkal inkább jelenti hogy a
mennyországot hozzuk le a mindennapok világába.Ez egy teljesen új jelentést ad
a mennyországnak ellentétben a korábbival amit ez egyén elhagy.Amit elmozdul
tudatosságunk a napfonat (solar plexus) szintjéről a szív központ irányába
akkor elkezdünk szeretetet adni minden érzelmünkhöz amit kapunk a külvilágból
és ezt küldjük mindenki felé. Ez megváltoztatja a megértését a mindennapi
eseményeknek és átalakítja mágikussá,színessé,élővé.
Ekkor mi igazán élvezni fogjuk ezen földi tanulást,tapasztalást.
A felemelkedés az
a folyamat amikor a mi fizikai formánk megtapasztalja azt hogy amint elmozdulás
történik gondolatain és érzelmi mintáinkban akkor ez visszahat a fizikai testre
is. Megérteni azt hogyan mozognak az energiák a testben egyfajta átalakuláshoz
vezet amelyet megtalálhatunk a kundalinival kapcsolatban is.(
Ezt az ősi Indiában a tantrikus jógában tanították illetve fejlesztették ki.) Azt tanították hogy
A kundalini energia felemelkedik
amennyiben a csakrák kiegyensúlyozottak energetikailag illetve az energia
csatornák is.Ezen csatornák jellegük szerint a következőek: ida (női) ,pingala (férfi) illetve a szushumna.Ezek végig haladnak a
gerinc mentés és mindegyik csakrával kapcsolatban vannak. Ez a tantra jógát
tanulóknak évekbe kerül és rengeteg hosszas gyakorlásba.De nagy az ő jutalmuk, mivel amikor felemelkedik a kundalini akkor
egy magasabb tudatállapot jön létre amelyet megvilágosodásnak szoktak nevezni.
Napjainkban ezen folyamat spontán módon is megtörténhet egyfajta genetikus
előnyként vagy gerincsérülés kapcsán illetve magasabb energiaszint
létrejöttével meditáció által.
Ezt sokan hirtelen melegként
érzékelik,villanásként vagy színes fényként a szemben,hangokként a fülben.Néha
kellemetlen érzésként a gerincben.Ezért veszélyes is lehet ezen hatalmas
energia hirtelen felébredése,különösen ha váratlanul éri az embert.
A fontossága hogy emeljük az energia szintjét a testnek mert ezáltal magasabb
rezgéseket vagyunk képesek megtartani. Tudjuk mi történik ha
külföldi nyaralás során a hajszárítót magasabb feszültségű konnektorba
dugjuk.Kiég.Ugyan ez történne velünk fizikailag ha engednénk leereszkedni
ezeket a finom energiákat anélkül hogy előtte fokozatosan rá ne hangolódtunk
volna. Legtöbbünk felsőbb énje amely része multidimenzionális
létezésünknek ezeken a finom frekvenciákon létezik és így a testünkben is el
tud helyezkedni. Ez az alapja annak, hogy létrehozunk
építészetileg szent épületeket mint a templomok vagy a katedrálisok, hogy ilyen
módon hívjuk Isten-t a házba. Miért lenne ez másként saját
fizikai struktúránkkal amely ugyanazon geometriai arányokon alapul. Mi
élő, lélegző templomok,biotemplomok vagyunk amely magasabb tudatállapot felé
halad a bolygónkon.További előnye ezen meditációnak hogy különféle
frekvenciákra hangolja rá a testet az idők folyamán.Továbbá felkészít minket a
megváltozott állapotára a valóságnak amelyet néha szédülésként,émelygésként
vagy még akár fejfájásként tapasztalhatunk meg ha próbálunk harcolni ezen megváltozott
állapot ellen.
A felsőbb én
leereszkedése jelen van különféle kultúrákban a mitológián keresztül egészen a
legendákig generációk hosszú sora óta. Különféle módon ábrázolták ezt: a Szent szellem
leereszkedése,visszatérése az Egynek akik bűnök
nélküli fehér lovon ( a keresztényeknél és a hinduknál) , a galamb visszatérése
a Szent Grál-hoz , a pegazus aki a katonát hozza a görögöknél. Közös ezen
témában, hogy az Egy visszatér és a legnagyobb
káoszból helyreállítja a rendet. Ezen formája a felsőbb tudatnak, a
leereszkedése ebbe a világba nem új, történetek arról hogy angyalok és istenek
meglátogatják az embert eléggé ismertek. Ők ahogyan
mondták "tűzszekereken" (a hinduknál) vagy kocsin amely úgy
nézett ki mint "kerekek a kerekekben" (Ezekiel-nél). Az alap koncepció ugyan az... a
felsőbb tudatnak valamilyen járműre van szükség hogy a sűrűbb anyagba
léphessen. Itt jön elő a MerKaBa koncepciója, mint az a jármű amelyet ha
aktiválunk akkor ezzel saját energiáinkat ezen szent struktúrával átalakítjuk
és ezáltal a finom energiák háza lehet és ezáltal felsőbb énünknek ( a mi kapcsolatunknak az Isten-hez) és így
képesek leszünk megváltoztatni tudatállapotunkat és ekkor igazán
"sétálhatunk világok között".
Sok maradandó hatása van amennyibe
rendszeresen végzi valaki ezen meditációt ( amely úgy
napi 15 percet vesz igénybe és
Kundalini: amint a MerKaBa középpontja is a gerinc alsó
végénél van mint a kundalininek ezért közvetlen hatással van rá. A védikus szemlélet szerint a kundalini energia a gerinc alsó
végénél helyezkedik el mint egy spirál vagy egy összetekeredett kígyó amely
bizonyos körülmények között felemelkedik illetve kiegyenesedve a gerincet
körülvevő energia csatornákon felfelé halad. Ezen szunnyadó energia
felemelkedéséhez szükséges hogy az energia szabadon
áramolhasson felfelé és ezáltal kifejthesse pozitív hatásait a csakrákra
illetve az energia csatornákra a szervezetben. A MerKaBa elősegíti ezen
folyamatot az energia mezők kiegyensúlyozásával a
testben.Továbbá a blokkolt energia csatornák kitisztulnak valamint a csakrák is
tisztulnak általa.
Szférikus (gömbszerű) lélegzés:ezen folyamat során az energiát a prana csövön keresztül veszi fel a szervezet.Ez
magában foglalja a prana (éther) felvételét a kozmoszból és a Földből amely a
köldök és a szív közötti területen egyesül egy kis energia gömb formájában. Ezután kisugárzódik egy nagyobb gömbbe a test köré. Innen származik a gömbszerű érzése ezen energia áramlásának.
Így az energiát közvetlenül a testből (energia) vesszük és nem másodlagos
formából mint az étel.Ezt a módot használják a delfinek-bálnák is illetve azok
akik azt választották, hogy nem esznek ételt egyáltalán őket nevezik ....lélegzőknek. /talán ez
a legjobb kifejezés/
Nyitott szívcsakra: a 21.-dik lélegzetnél a prána gömbje a köldök
magasságából áthelyeződik a szívcsakra magasságába . a
gömbszerű légzés folyamán felemelkedik a prana a szívcsakra magasságába és
általa kisugárzódik egy nagyobb gömbbe a test köré.Amennyiben ezen folyamatra
koncentrálunk akkor felerősödve érezhetjük hatását és érezhetjük kapcsolatunkat
a világgal a szívcsakrán keresztül.Amint ezt tesszük és minden így kapott
érzést szeretettel fogadunk akkor ez elősegíti a felemelkedés folyamatát.
Tisztító eszköz: a MerKaBa energiák erőterét hozza létre a
testkörül egy rendezett,meghatározott formában illetve
az adott személy energiáit rendezi. Ekkor ha bármely tárgyra harmonikus
frekvenciát viszünk a MerKaBa erőterébe akkor ( a
szívcsakrán keresztül) akkor állóhullámok alakulnak ki annak a tárgynak
megfelelő jellegzetességgel. Ez használható instabil állapotok mint a stress
vagy akár a környezet szennyezés megszüntetésére. Ezen
módszert tanította korábban Drunvalo Melchizedek és ebből alakította ki
speciális berendezését Bob Dratch. Ezen
berendezés MerKaBa teret hoz létre amellyel sikeresen lehet a légkört
megtisztítani a szennyeződésektől. Azonban mint Drunvalo rámutatott a
leghatásosabb ezt tenni az ember saját maga által
létrehozott MerKaBa-val.
Teremtő eszköz: amikor szív központú tudattal rendelkezel akkor
magasabb frekvenciájú energiák alakulnak ki a MerKabá-ban amely
"technikailag" 5.-ik dimenziós állapot. Ennek olyan közvetlen következményei
vannak mint a gondolatok megvalósulása sokkal gyorsabban mint ahogy egyáltalán
képesek lennénk megtapasztalni. A MerKaBá-val létrehozhatjuk saját,szent biotemplomunkat amely mindig velünk van.
[Kérlek olvasd el
a következőket mielőtt megpróbálnád a MerKaBa meditációt amelyet ezen web
site-on olvashatsz.]
A következő
összefoglalás segít megérteni a folyamatát és lépéseit ezen meditációnak.
A legfontosabb része
a meditációnak a megfelelő szándék és a szeretet. A leglényegesebb hogy a
meditáció során hogy a gerinc egyenes legyen. Továbbá
A 13 tisztító lélegzet célja hogy a
test "elektromos áramköreit" tisztítsa,harmonizálja.
A különböző kézpozíciók (kéztartás) és a szemmozgások optimalizálják az energia áramlását a testben. A szemmozgások leginkább
abban segítenek hogy a helyreállítsa az agy és tobozmirigy valamint az agyalapi
mirigy ( hipofízis ) közötti kapcsolatot.
Amint belélegzel nézz
fel és képzeld el amint a fény jön a Nap-ból v. kozmoszból és megtölti teljesen
a felső tetraédert. Amikor
kilélegzel nézz le és képzeld el hogy ugyan ezen energia jön a Föld-ből és
megtölti az alsó tetraédert. (Itt
fontos a nemnek megfelelő tetraéder elhelyezkedésre ügyelni. Lásd
TETRAÉDEREK a részletes leírással.) Majd
nézz előre és nézz fel majd következik az IMPULZUS a szemek a föld felé haladnak gyorsan. A
gyors szemmozgás átáramoltatja a fényt a tetraédereken és az
a Föld felé áramolva átalakul.
Fontos a
belégzés-kilégzés-bentartás illetve várakozás a belégzésre-impulzus ritmusát
illetve számát fejben tartani.
Lásd még az
ábrákat Kéztartások.
A fény gömb először a
köldök magasságában jön létre majd elmozdul a szívcsakra irányába. A prana a Nap és Föld
tetraéderen keresztül megtölti a prána csövet, és egy grapefruit formájú gömb
alakul ki. Amint növekszik eléri egy foci labda
méretét majd brilliánsan ragyogó lesz. Ezen lépésnél
amikor kilélegzel összeszorított ajkakkal kell kilélegezni kifújva a levegőt
teljesen. Ekkor a gömb kiterjed a test köré mint azt
a Leonardo da Vinci rajz mutatja.
Ezután három stabilizáló lélegzet
következik és a prana továbbra is áramlik a Föld és Nap felől és kisugárzik a
külső gömbbe.A belső kisebb gömb is megmarad a köldök magasságában. Majd lassan felemelve kezeidet a szívcsakra magasságába emeled a
gömböt, amely rögzítődik ezen helyen kilégzéskor.
Ez a természetes
pihenő helyzet a meditációban. Az 5.-ik dimenziós térben vagy
ahol amikor lélegzel kisugárzod az energiát az Univerzum felé a szívcsakrán
keresztül. Csak a legmagasabb szintű gondolatok illetve
szándékok legyenek veled mert itt a megvalósulás állapotába kerülnek.
Amint kényelmesen érzed magad az utolsó lépés előtt akkor elkezdheted forgatni a tetraéder
mezőket. a kezek maradjanak az öledben és
A legfontosabb amire
emlékezned kell itt 3 csillagtetraéder van. Egy mozdulatlan marad és a fizikai
testhez kapcsolódik. A második női/mágneses és jobbra
forog, a harmadik férfi/elektromos és balra forog. Ezen tetraéderek
képesek egy azon térben egyszerre jelen lenni eltérő tulajdonságuk miatt! Amint
forgatod őket a Fibonacci arányoknak megfelelően ügyelj arra
hogy a férfi/elektromos balra forog 34-es míg a
női/mágneses jobbra forog 21-et ezen idő alatt.
Tehát nem a felső és az
alsó tetraédereket forgatod jobbra illetve balra. Az
alsó és felső együtt forog. Itt három csillagtetraéder van melyek állnak
egy-egy Nap és Föld tetraéderből,tehát összesen 3*2=6
tetraéder illetve 3 csillagtetraéderről van szó.
Amint eléred a 24.-ik lélegzetet
érzékeld/érezd amint az energia mező 16-18m átmérőjűre
kiterjedt a tested körül. Ennél a pontnál elidőzhetsz addig amíg csak akarod
érezheted a szent mivoltát az 5.-ik dimenziós térnek
amelyet magaddal vihetsz a nap hátralévő részében. (illetve
úgy 36 óráig)
Amikor folytatod a haladó MerKaBa
lélegzeteket akkor folytasd közvetlenül a 24.-ik után.a kéztartás változatlan
és be illetve kilégzéskor a megfelelő módon forgatod a tetraédereket. A fő különbség itt a formákban van-- Oktaéder és dodekaéder. Szintén
fontos hogy három darab mindegyik formából, egy marad állva
a másik kettő ellentétes irányban forog. Különböző
sebességgel forognak a balra forgó a gyorsabb.Itt ne hagyd abba semmi képpen a
meditációt.
Az energia mező csak a 27.-ik lélegzetbél fog
stabilizálódni amikor "gyorsabban mint a fénysebesség" létrejön. A
befejező 28.-ik lélegzetnél képzelj el egy arany/fehér fényt amint a
gyökércsakrából a (az alsó vége a prána csőnek) a szívcsakrához megy. Majd
kilégzéskor képzelj el egy vörös fényt amint kijön a szívcsakrából a megfelelő
szögben és rögzíti az energiákat a megfelelő
helyen.Kilélegzés szintén összeszorított ajkakkal történik.Ezen a pontnál
befejezheted a meditációt és maradhatsz ezen állapotban ameddig csak akarod.
Meditáció 24 lélegzet
[Megjegyzés: Bonyolultsága és
erőteljes hatása miatt,illetve azon hatalmas energiák
amelyek a test körül kialakulnak szükséges a legrészletesebb gondos
áttanulmányozása ezen oldalaknak.Valamint az ÁTTEKINTÉS és a további részek is szükségesek
hogy maximális pontossággal haladj a meditáció során.]
A kezdet: Nyisd ki a szívedet és
érezd a szeretetet
Kéztartás - hüvelyk és mutató ujj együtt
Belégzés - szemek felfelé néznek, megtöltjük a Nap tetraédert kékesfehér
fénnyel.A belégzés csúcsán következik a kilégzés.A tekintet lassan lefele halad
majd megtöltjük fénnyel a Föld tetraédert.A kilégzés végén a szemmozgás a
következő:felűről gyorsan lefelé visszük
tekintetünket.(impulzus). Ezen impulzus alatt elképzelünk egy sárga/narancs színű gömböt
amely a felső tetraéder tetejétől indulva a Föld felé halad átalakítva a fényt.
Kéztartás - hüvelyk és középső ujj
együtt
Belélegzés - szemek felfelé néznek, megtöltjük a Nap tetraédert kékesfehér
fénnyel.A belégzés csúcsán következik a kilégzés.A tekintet lassan lefele halad
majd megtöltjük fénnyel a Föld tetraédert.A kilégzés végén a szemmozgás a
következő:felűről gyorsan lefelé visszük
tekintetünket.(impulzus). Ezen
impulzus alatt elképzelünk egy sárga/narancs színű gömböt amely a felső
tetraéder tetejétől indulva a Föld felé halad átalakítva a fényt..
Kéztartás - hüvelyk és gyűrűs ujj
együtt
Belélegzés - szemek felfelé néznek,
megtöltjük a Nap tetraédert kékesfehér fénnyel.A belégzés csúcsán következik a
kilégzés.A tekintet lassan lefele halad majd megtöltjük fénnyel a Föld
tetraédert.A kilégzés végén a szemmozgás a következő:felűről
gyorsan lefelé visszük tekintetünket.(impulzus). Ezen
impulzus alatt elképzelünk egy sárga/narancs színű gömböt amely a felső
tetraéder tetejétől indulva a Föld felé halad átalakítva a fényt..
Kéztartás - hüvelyk és kis ujj együtt

együtt.

Belélegzés - szemek felfelé néznek, megtöltjük
a Nap tetraédert kékesfehér fénnyel.A belégzés csúcsán következik a kilégzés.A
tekintet lassan lefele halad majd megtöltjük fénnyel a Föld tetraédert.A
kilégzés végén a szemmozgás a következő:felűről
gyorsan lefelé visszük tekintetünket.(impulzus). Ezen
impulzus alatt elképzelünk egy sárga/narancs színű gömböt amely a felső
tetraéder tetejétől indulva a Föld felé halad átalakítva a fényt..
Kéztartás - hüvelyk és középső ujj
együtt
Belélegzés - szemek felfelé néznek,
megtöltjük a Nap tetraédert kékesfehér fénnyel.A belégzés csúcsán következik a
kilégzés.A tekintet lassan lefele halad majd megtöltjük fénnyel a Föld
tetraédert.A kilégzés végén a szemmozgás a következő:felűről
gyorsan lefelé visszük tekintetünket.(impulzus). Ezen
impulzus alatt elképzelünk egy sárga/narancs színű gömböt amely a felső tetraéder
tetejétől indulva a Föld felé halad átalakítva a fényt..

Kéztartás - hüvelyk és mutató és
középső ujj együtt
Belélegzés - Kilélegzés Ezen lélegzet során képzeljük el a prana csövet keresztül futva a testen,megtöltve
brilliánsan ragyogó fehér fénnyel amely felűről és alulról áramlik és a köldök
magasságában találkozik.Itt folyamatos áramlás közben létrehoz rögtön egy pranikus gömböt amely brilliáns fehér fényű és
egy grapefruit méretű.
Kéztartás - hüvelyk és mutató és
középső ujj együtt
Belélegzés - Kilélegzés
Ezen be és kilégzés során tovább
vizualizáljuk a prana áramlását ahogyan a köldök magasságában
találkozik.Folyamatosan koncentrálunk az életerő energiára és a pranikus gömb
méretére.Belégzéskor ragyogóbb lesz,kilégzéskor pedig
nagyobb lesz.
Kéztartás - hüvelyk és mutató és
középső ujj együtt
Belégzés - Kilégzés Ezen lélegzetkor a
gömb folyamatosan egyre ragyogóbb lesz és kilégzéskor folyamatosan egyre
nagyobb lesz.Mérete eléri ezen kilégzésnél a maximumát.Egy foci labda méretű
lesz és megtartja ezen méretét.
Kéztartás - hüvelyk és mutató és
középső ujj együtt
Belégzés - A gömb nem változtatja
méretét de belégzéskor még ragyogóbb lesz és eléri maximális fényességét. Ebben a pillanatban a gömb a nap arany színét veszi fel és még
intenzívebb lesz a ragyogás. Ezen pillanat az
amikor eléred a teljes belégzést. Ekkor formálj kis lyukat ajkaiddal (összeszorított ajkak) és fújd ki a levegőt
mintha fütyülni akarnál.Ebben a pillanatban a kilégzéskor a gömb a köldök
magasságában kiterjed a Leonardo-i gömbnek megfelelően.(Az ujjak
csúcsáig kinyújtott karoknál). Testedet körülveszi a ragyogó
gömbje a fénynek.
Kéztartás - hüvelyk és mutató és
középső ujj együtt
Belélegzés - Kilélegzés Lazíts és érezd
ahogy a prana áramlik a cső két végéről és találkozik a köldök
magasságában.Majd kiterjed egy nagy gömb formába és körülveszi testedet és
stabilizálódik a gömb.
Kéztartás - hüvelyk és mutató és
középső ujj együtt
Belégzés - kilégzés Stabilizáló
lélegzet
Kéztartás - hüvelyk és mutató és
középső ujj együtt
Belégzés - kilégzés Stabilizáló
lélegzet
Kéztartás - férfiaknál a bal kéz a jobb tenyérbe ahol a bal van felül, nőknél
a jobb kéz a bal tenyérben ahol a jobb van felül. Könnyedén érintik az ujjak egymást, lazíts.
Belégzése - emeld a prana gömbjét a köldök magasságából a
szívcsakra magasságába. Ezen mozdulatot kezeid
együttes emelésével végezd. Így a gömb helyzete stabil lesz,helyére kerül. Keresztül haladtál a
Kirsztus-i tudatosságba (5.-ik dimenziós tér).
Kéztartás - mint az
előző lélegzetnél
Belégzés - érezd a feltétel nélküli szeretetet minden élő iránt. Képzelj el egy
csillag tetraédert ( 3 dimenziós Dávid csillag).
Képzelj el három csillag tetraédert -- férfi , nő és
semleges. A férfi balra forog a nő-i tetraéder jobbra és a
semleges nem mozog. Belélegzéskor mondd ... 'MerKaBa
egyenlő sebesség'. Kilélegzéskor ajkaidat
összeszorítva fújd ki a levegőt...ekkor aktiválódik a MerKaBa és forogni kezd.
Kéztartás - mint az
előző lélegzetnél
Belélegzés - hogy gyorsítsd a MerKaBa forgását mondd 'MerKaBa 34 / 21'.
A kilégzés mint az előző lélegzetnél.
Kéztartás - mint az
előző lélegzetnél
Belégzés - hogy tovább gyorsítsd a MerKaBa forgását mond ' 'MerKaBa 9/10
fénysebesség'. A kilégzés mint az előző
lélegzetnél.
Meditáció 25-28.-dik
lélegzet
[Megjegyzés: Bonyolultsága és
erőteljes hatása miatt,illetve azon hatalmas energiák
amelyek a test körül kialakulnak szükséges a legrészletesebb gondos
áttanulmányozása ezen oldalaknak.Valamint az ÁTTEKINTÉS és a további részek is szükségesek
hogy maximális pontossággal haladj a meditáció során.]
Az első 24 lélegzet teljes megértése után további
lépések következnek amennyiben engedélyt kapsztál felsőbb énedtől. ezen
lépések közvetlenül a huszonnegyedik után következnek ugyan azon kézpozícióval.
Légy bizonyos abban hogy az oktaéder és a dodekaéder formájú energia mezőket
amelyek tested körül vannak tisztán vizualizáld a megfelelő színnel.
Emlékezz: a
megfelelő szándék és a szeretet a legfontosabb...a kivitelezés
részletei kialakulnak a gyakorlás által.
Kéztartás - kéztartás mint a 24.-ik
lélegzetnél
Belégzés - képzelj el egy arany Oktaédert...illetve hármat férfi,nő,semleges. Mondd a következőt 'MerKaBa
34/55 - 9/10 fénysebesség'. Kilégzéskor fújd ki a levegőt összeszorított ajkakkal... így
aktiválódik az oktaéder MerKaBA és felpörög.
Kéztartás - kéztartás mint a 24.-ik
lélegzetnél
Belégzés - képzelj el egy lilás/rózsaszín dodekaédert...illetve hármat férfi, nő,
semleges. Mondd a következőt 'MerKaBa 89/55 - 9/10
fénysebesség'. Kilégzéskor fújd ki a levegőt összeszorított ajkakkal... így
aktiválódik a dodekaéder MerKaBa és tovább gyorsul.
Kéztartás - kéztartás mint a 24.-ik
lélegzetnél
Kilélegzéskor - mondd 'a MerKaBa gyorsabban forog a fénysebességnél'. Kilégzéskor fújd ki a levegőt összeszorított ajkakkal.
Kéztartás - kéztartás mint a 24.-ik
lélegzetnél
Belégzés - Hozz fel a gyökér csakrából fehér fényt a szív csakrához és mond a
következőt 'MerKaBa Tér - fény rögzítés'. Kilégzéskor fújd ki a levegőt összeszorított ajkakkal.
Ennél a pontnál képzelj el piros fényt amint kijön a szívcsakrából hogy
rögzítse a MerKaBa teret tested körül.
Szótár
Felsőbb én- Mindent látó, mindent tudó aspektusa
önmagunknak amelyre többen mint Isten,Forrás vagy
Oltalmazó-ként hivatkoznak. Bármelyiket is használjuk, azon részünket
képviselik amely túl van téren és időn és a mi személyes kapcsolatunk a
magasabb dimenziókhoz.
Kéztartás (mudra) Ez a szanszkrit eredetű kifejezés kéztartást,kézpozíciót jelent. Használatuk során a
meditációk alatt különféle energetikai részével vannak kapcsolatban a testnek
illetve arra gyakorolnak hatást.
Összeszorított
ajkak/ kilélegzés- Szorítsd
össze ajkaidat mintha fütyülnél. Lassan lélegezz ki az így
kialakított lyukon majd egy hirtelen erőteljes kifújással a a maradék levegőt
is fújd ki a tüdőből.
Platon-i építőkövek Ezen öt geometriai forma az alapja mindennek az univerzumban. Mint a névből is
látható Platon-ra hivatkozik aki tanította ezeket tanítványainak akik
ezoterikus ismereteket tanultak néla.Azonban ezen ismeretek jóval korábbról
származnak. Ezen öt forma az Élet virága formából származik amely a
legszentebb forma amely a teremtést képviseli. További információk ezen
képpel/formával kapcsolatban ezen web site-on találhatók:http://www.floweroflife.org
Prána- szintén ismert mint éther,az alap
energiája az életnek megtalálható mindenhol az univerzumban. benne
van minden ételben amit megeszünk valamint a levegőben is amit belélegzünk még
érzelmeinkben is megtalálható.Azonban a legközvetlenebb forrása ezen energiának
a testünk középpontjában lévő prána cső (lásd lent) Amikor közvetlenül innen
veszzük az energiát akkor nem szükséges az élelmiszerekből venni mint ahogyan
általában azt a napfonat központon keresztül tesszük.
Prána cső-Ezen cső átmérője megegyezik a mutató és hüvely
ujjunkkal formált kör átmérőjével.Ezen cső keresztül megy a testen a fejtetőtől
a gátig.A prána cső a test valódi középpontján megy keresztül a gerinc előtt és
nem a gerincben mivel az sokkal hátrább van.
Impulzus- gyors szemmozgás amelyet használva küldünk
energiát keresztül a tetraédereken a föld felé.Nézz fel amennyire csak lehet majd
gyorsan vidd le tekinteted a padló felé.Esetenként érezheted amint egy bizsergő
érzés keresztül fut a gerincen.
Szférikus lélegzés- Ezen kifejezés azon energia áramlásra
vonatkozik amikor a pránát közvetlenül a kozmoszból és a földből vesszük.Ekkor
a prána csövön keresztül a szívcsakránál keveredik ezen kétféle energia és a
csakra által kisugárzódik egy körkörös formába a test köré.A szférikus légzés
amit mi emberek elfelejtettünk, azonban a delfinek és bálnák igy
lélegeznek.A MerKaBa meditáció segít emlékezni hogyan tegyük ezt újra.
Csillag tetraéder- Egy felfelé és egy lefelé mutató tetraédert
összetéve jön létre,így együtt egy hat csúcsú csillag
alakzat. Ennek két dimenziós formája Dávid csillagként ismert
vagy Salamon pecsétejként.
A felemelkedés eszköze
Mit jelent pontosan az
amikor arról beszélünk, hogy a MerKaBa a felemelkedés eszköze? A MerKaBa
meditáció által megértjük hogyan működnek energiáink és visszatérve a forráshoz,
szent teret alakíthatunk ki magunk körül szeretettel és örömmel megtöltve.A
MerKaBa szó szerint egy erőtér amely körül vesz minden élőt és aktivizálódik
amikor a feltétel nélküli szeretet állapota fenn áll. Az emberi test esetén az aktivizálódás , hogy a bonyolult energia mező kiterjed a
test köré egészen 16-17 méter átmérőjűre és alakja ilyen lesz.Ezen meditáció
által megértük mi is ez az érzés és segít energiáinkat újra rendezni hogy
megtarthassuk a magasabb rezgését a szeretetnek a mindennapokban. Rendkívül
erőteljes ezen meditáció és ezért szükséges legfőképpen hogy a szeretet legyen
mindig az előtérben. Amint felerősödnek a szív
energiái akkor az egyén megtalálja azon magasabb
energiákat amelyekre mint az 5.-ik dimenziós térre hivatkoznak. Így a
gondolatok ( és a félelmek is) sokkal gyorsabban létrejönnek amikor az aktivált
MerKaBá-ban van,amely jelenti egyben azt is hogy felelősséggel kell lenni azzal
kapcsolatban hogy mit gondolunk ezért szükséges hogy tiszták legyenek
gondolataink és cselekedeteink mindenkor.A kifejezést 'felemelkedés'
széleskörben használják különféle szövegkörnyezetben.Azonban a MerKaBá-val
kapcsolatosan az alábbiakat jelenti:
Sokan azt hiszik a felemelkedés
szószerinti elszakadást jelent a földtől azonban sokkal inkább jelenti hogy a
mennyországot hozzuk le a mindennapok világába.Ez egy teljesen új jelentést ad
a mennyországnak ellentétben a korábbival amit ez egyén elhagy.Amit elmozdul
tudatosságunk a napfonat (solar plexus) szintjéről a szív központ irányába
akkor elkezdünk szeretetet adni minden érzelmünkhöz amit kapunk a külvilágból
és ezt küldjük mindenki felé. Ez megváltoztatja a megértését a mindennapi
eseményeknek és átalakítja mágikussá,színessé,élővé.
Ekkor mi igazán élvezni fogjuk ezen földi tanulást,tapasztalást.
A felemelkedés az
a folyamat amikor a mi fizikai formánk megtapasztalja azt hogy amint elmozdulás
történik gondolatain és érzelmi mintáinkban akkor ez visszahat a fizikai testre
is. Megérteni azt hogyan mozognak az energiák a testben egyfajta átalakuláshoz
vezet amelyet megtalálhatunk a kundalinival kapcsolatban is.(
Ezt az ősi Indiában a tantrikus jógában tanították illetve fejlesztették ki.) Azt tanították hogy
A kundalini energia felemelkedik
amennyiben a csakrák kiegyensúlyozottak energetikailag illetve az energia
csatornák is.Ezen csatornák jellegük szerint a következőek: ida (női) ,pingala (férfi) illetve a szushumna.Ezek végig haladnak a
gerinc mentés és mindegyik csakrával kapcsolatban vannak. Ez a tantra jógát
tanulóknak évekbe kerül és rengeteg hosszas gyakorlásba.De nagy az ő jutalmuk, mivel amikor felemelkedik a kundalini akkor
egy magasabb tudatállapot jön létre amelyet megvilágosodásnak szoktak nevezni.
Napjainkban ezen folyamat spontán módon is megtörténhet egyfajta genetikus
előnyként vagy gerincsérülés kapcsán illetve magasabb energiaszint
létrejöttével meditáció által.
Ezt sokan hirtelen melegként
érzékelik,villanásként vagy színes fényként a szemben,hangokként a fülben.Néha
kellemetlen érzésként a gerincben.Ezért veszélyes is lehet ezen hatalmas
energia hirtelen felébredése,különösen ha váratlanul éri az embert.
A fontossága hogy emeljük az energia szintjét a testnek mert ezáltal magasabb
rezgéseket vagyunk képesek megtartani. Tudjuk mi történik ha
külföldi nyaralás során a hajszárítót magasabb feszültségű konnektorba
dugjuk.Kiég.Ugyan ez történne velünk fizikailag ha engednénk leereszkedni ezeket
a finom energiákat anélkül hogy előtte fokozatosan rá ne hangolódtunk volna.
Legtöbbünk felsőbb énje amely része multidimenzionális létezésünknek ezeken a
finom frekvenciákon létezik és így a testünkben is el tud helyezkedni. Ez az alapja annak, hogy létrehozunk építészetileg szent
épületeket mint a templomok vagy a katedrálisok, hogy ilyen módon hívjuk
Isten-t a házba. Miért lenne ez másként saját fizikai
struktúránkkal amely ugyanazon geometriai arányokon alapul. Mi élő,
lélegző templomok,biotemplomok vagyunk amely magasabb tudatállapot felé halad a
bolygónkon.További előnye ezen meditációnak hogy különféle frekvenciákra
hangolja rá a testet az idők folyamán.Továbbá felkészít minket a megváltozott
állapotára a valóságnak amelyet néha szédülésként,émelygésként vagy még akár
fejfájásként tapasztalhatunk meg ha próbálunk harcolni ezen megváltozott
állapot ellen.
A felsőbb én
leereszkedése jelen van különféle kultúrákban a mitológián keresztül egészen a
legendákig generációk hosszú sora óta. Különféle módon ábrázolták ezt: a Szent szellem
leereszkedése,visszatérése az Egynek akik bűnök
nélküli fehér lovon ( a keresztényeknél és a hinduknál) , a galamb visszatérése
a Szent Grál-hoz , a pegazus aki a katonát hozza a görögöknél. Közös ezen
témában, hogy az Egy visszatér és a legnagyobb
káoszból helyreállítja a rendet. Ezen formája a felsőbb tudatnak, a
leereszkedése ebbe a világba nem új, történetek arról hogy angyalok és istenek
meglátogatják az embert eléggé ismertek. Ők ahogyan
mondták "tűzszekereken" (a hinduknál) vagy kocsin amely úgy
nézett ki mint "kerekek a kerekekben" (Ezekiel-nél). Az alap koncepció ugyan az... a
felsőbb tudatnak valamilyen járműre van szükség hogy a sűrűbb anyagba
léphessen. Itt jön elő a MerKaBa koncepciója, mint az a jármű amelyet ha aktiválunk
akkor ezzel saját energiáinkat ezen szent struktúrával átalakítjuk és ezáltal a
finom energiák háza lehet és ezáltal felsőbb énünknek ( a
mi kapcsolatunknak az Isten-hez) és így képesek leszünk megváltoztatni
tudatállapotunkat és ekkor igazán "sétálhatunk világok között".
A MerKaBA
meghatározása
MerKaBa szó szerinti
fordításban szekeret jelent héberül. Az ősi Egyiptomban (a 18-dik
dinasztia idején) jelentette MER= forgó fény mező, KA= szellem és
BA= lélek.
A MerKaBa egy energia mező amely az körül
létezik aki a feltétel nélküli szeretet terében van és szintén létezik minden
élő körül az egész univerzumben.Amikor a MerKaBa aktivizálódik az adott személy
körül akkor teljes védelemben van az adott személy az univerzum szeretete
által.A MerKaBa meditáció lehetőséget ad a mély spirituális fejlődésre.
Egyensúlyba kerül az összes csakra működése és az
egyént a tökéletes szinkronizált agyműködéshez segíti. A jobb agyfélteke, vagy az érzelmi aspektusa az agynak, tudja hogy lehetséges a felemelkedés. A bal agyfélteke a másik oldal, a